
Egyre ritkábban sütök kenyeret: kevesebb pékárut fogyasztunk, ráadásul több olyan étel mellől is elhagytuk a kenyeret, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni nélküle. Így csak akkor állok neki a sütésnek, ha éppen nagyon fáj rá a fogunk...és nagyon rá is érek. :)
Ilyen volt az elmúlt szombat is: diós kenyeret már többször készítettem, mindig hasonlóképpen, de sohasem ugyanúgy. A legutóbbit éppen az alábbiak szerint...
Előtésztát készítettem: a teljes kiőrlésű rozslisztet elkevertem a kovászporral, hozzámorzsoltam az élesztőt, kis juharszirupot...