2010. szeptember 27., hétfő

Gesztenyekocka-torta

A gesztenyepüréből készült sütemények alapjában nem tartoznak a kedvenceim közé, nem is értem, hogy mit keresett a fagyasztóban egy kocka belőle. Már bökögette egy ideje a szememet, most hétvégén bevégezte sorsát. A tortához egy gesztenyekocka receptet (az egyik karácsonyi Rama füzetből) módosítottam, remekül sikerült, még én is kettesével ettem a szeleteket belőle.

 
Először egy kakaós vajas piskótát készítettem. A sütőt 190 °C-ra előmelegítettem, majd a tojásokat szétválasztottam és a fehérjékből egy csipet sóval kemény habot vertem. A tojások sárgáját habosra vertem a cukorral, majd belecsorgattam az olvasztott vajat. Ezzel is vertem egy ideig, majd hozzákevertem a kakaóporral és sütőporral elkevert lisztet, valamint beleforgattam a fehérjehabot. Vajazott piteformában, 170 °C-on sütöttem tűpróbáig - bő negyed óra alatt (a hőmérsékletet a sütőbe helyezéskor mérsékeltem 170 °C-ra). A formában hagytam kihűlni.
Amíg a piskóta sült, elkészítettem a pudingot. Hagytam azt is kihűlni - időnként megkevertem, hogy ne nagyon álljon össze. A gesztenyepürét is kivettem a fagyasztóból.


A krémhez a vajat habosra kevertem a porcukorral, belereszeltem a gesztenyepürét és elkevertem. Egy kortynyi rummal ízesítettem és hozzáadtam a kihűlt pudingot is. A kakaós piskótát egy tortatányérra helyeztem, egyenletesen elkentem rajta a krémet. Felvertem a tejszínt, először magában, majd a zselatin fixszel, végül a cukrot is hozzáadva. A krém tetejére kanalaztam - én nem simítottam el, de ez opcionális. Hűtőszekrényben alaposan behűtöttem, végül tálaláskor kakaóport szitáltam rá.


Hozzávalók...
...a vajas kakaós piskótához:
3 tojás szétválasztva, kevés só, 3 evőkanál cukor, 6 dkg olvasztott vaj, 3 evőkanál liszt (BL55), 1 evőkanál holland kakaópor, késhegynyi sütőpor;
...a gesztenyekrémhez: 3 dl tej, 1 vaníliás pudingpor, 1 evőkanál cukor, továbbá 10 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 25 dkg gesztenyepüré massza, kortynyi rum (v. aroma);
...a tejszínhabhoz: 3-3,5 dl tejszín, 3/4 csomag zselatin fix (15 g), 1-2 evőkanál cukor;
...továbbá: kakaópor a tetejére.

15 megjegyzés :

Ildy írta...

Jóóóó!:)

Bianka írta...

Ebédeltem, tökéletes desszert lenne :))) nagyon guszta

Ami írta...

Mmmm, én szeretem a gesztenyét! És ezt a tortát is szeretném, nagyon :)
Igencsak guszta!:)

Melinda írta...

Remek ötlet, remek recept! Szép is, egyszerű is és ahogy írtad finom is.

Edó írta...

Nézz át hozzám,vár egy meglepi!:)

Dia írta...

Biztosan nagyon finom. Én legalábbis nagyon szeretem a gesztenyés dolgokat.

ginko írta...

Hú, ez egy olyan "puding" aminek tuti próbája az evés:)!!!

margit2 írta...

Én egy időben elég gyakran csináltam hasonló tortát gesztenyével. Nálunk is mindig nyerő volt! :-)

egycsipet írta...

Köszönöm szépen mindenkinek! :))

Ami, a gesztenyét én is szeretem, csak a püréért nem rajongok. :)))

Edó, voltam, köszönöm szépen! :)

ginko: :)))))

Margitka, el is hiszem. :)
Amikor készült, gondoltam rátok, mert derengett, hogy talán Rozinál láttam gesztenyekockát valamikor, meg is nézem majd, hogy jól emlékeztem-e. :)

Belly írta...

Nézz be hozzám légyszíves!

Juci írta...

Ilyen finomság láttán, elnémulok rögtön!
Díjat érdemelsz kedves Egycsipet!
Fogadd szerettel!
Nézz át hozzám!

Andi/cuki írta...

Nagyon szép, fini lehet!:-))

egycsipet írta...

Belly, Juci, megyek és köszönöm! :)

Andi, köszi! :)

Pkriszti írta...

Kedves Csipet! Múlt héten -több napon át tartó szemezést követően- megsütöttem a tortát a szüleim érkezése örömére. Általános ováció volt a fogadtatás! Köszönet a receptért!

egycsipet írta...

Kedves Pkriszti, nagyon örülök, hogy elkészítetted és sikered volt vele. Én köszönöm, hogy visszajeleztél! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...